Együttmuködők:

The Dharma School

Dharmaling Tibetan Buddhism Congregation


GYIK Muhely


Kapcsolatok:

Javas-net


Tejút nyári buddhista gyerektábor
2010. július 11-17., július 18-24., Uszo

"Aldous Huxley kiszámította, hogy a csend köre évenként tizenhárom és fél kilométerrel szűkül. Már nincs messze az az idő, szól, amikor a csend a földről tökéletesen eltűnik. Boldog lesz, akinek néha sikerül a Himalájában, vagy az óceánon félórás megnyugvásban részesülni. A meghittség köre egyre kisebb."
Hamvas Béla

A Tan Kapuja Buddhista Egyház szervezésében és a Tejút Alapítvány lebonyolításában 2010-ben is lesz nyári buddhista gyermektábor, melynek keretében a résztvevők megismerkedhetnek a buddhista szemlélettel, a természettisztelettel és az értékőrző hagyománnyal.

Helyszín: Uszo, a Tan Kapuja Buddhista Főiskola, Bükkmogyorósd

Időpont: Idén a széleskörű érdeklődésnek köszönhetően két turnusban kerül sor a tábor megrendezésére:
2010. július 11-17. és 2010. július 18-24. között. A gyerekeknek lehetőségében áll akár az első, akár a második héten, vagy mindkét héten a táborban való részvételre.
Kiknek: 8-16 éves korig (8 éves kor alatt akkor ajánljuk a részvételt, ha a gyermek hét napot képes szülök nélkül tölteni ill. ha idősebb testvér is jön)
Résztvevők száma: 20-25 fő
Szállás:
kőház, indián sátor, saját sátrak
Fürdés: különálló épületben, ahol biztosított a hideg-melegvizes fürdés.
Étkezés: vegetáriánus, teljes ellátás, napi ötszöri étkezés
Utazás: egyénileg (szükség esetén összeszervezzuk más szülökkel)
Érkezés a helyszínre: vasárnap a délelőtti órákban, de legkésőbb 12 óráig.
Távozás: szombat délután
A várható programok: kézműves foglalkozások, keleti játékok, közös dobolás, éneklés, zenélés, kirándulás, gyógynövénygyűjtés, jóga, meditáció, festés, íjászat, botgyakorlatok, ismerkedés népmeséken, buddhista tanmeséken, mondákon keresztül a buddhista és a régi magyar világképpel, szimbólumokkal, esti mese. A foglalkozások jó lehetőséget biztosítanak a természet mélyebb, meditatív megismerésére, a tudatosság és az önkifejezés fejlesztésére.

Részvételi díj: 29.000 Ft (testvéreknek 27.000 Ft), ami tartalmazza a napi ötszöri étkeztetést és minden egyéb költséget (kivéve az utazást).
Amit feltétlenül érdemes a résztvevőknek magukkal hozniuk: fejlámpa, derékalj, hálózsák, evőeszköz (kés, villa, kanál) melegruha, fogkefe, fogkrém és szappan (biológialag lebomló), váltócípő, jó kedv, nyitottság és elfogadás a másként gondolkodókkal szemben.


Figyelem! Idén először szülők, illetve érdeklődő felnőttek számára is tábort szervezünk, mégpedig a gyerektábor kezdete előtti héten. A tábor két szakaszában külön-külön és együtt is részt lehet venni. Július 4-én délutántól 5-6-án és 7-én délig Hagyomány tábort rendezünk, amikor az 5+1 érzékszerv hagyományainak megismerésére kerül sor mítoszokon, szimbólumokon és gyakorlatokon keresztül. Július 7-én délutántól 10-éig buddhista gyakorlatokat végzünk, egyúttal a következő két hétben rendezendő Tejút gyerektábor előkészülete, a tábori körülmények rendezése, felkészülés zajlik.
Részvételi díj: 17.000 Ft/3 és fél nap, illetve 30.000 Ft/7 nap (azaz mindkét táborszakasz).
A részvételi díj befizethető piros postai csekken az alapítvány címére:
Tejút Alapítvány 1098 Budapest Börzsöny u. 11.
vagy banki átutalással az alapítvány számlaszámára: Pilisvörösvár és Vidéke
Takarékszövetkezet 65700086-10126514

Szívesen fogadunk támogatást a tábor megrendezéséhez!
Érdeklődés, kapcsolat: Csörgő Zoltán 06-30-991-2766, csorgo.zoltan@tkbf.hu

Korábbi táborok képei: 2003, 2004 2005, 2006, 2007, 2008, 2009, 2010


ALAPDOKUMENTUMOK


KONCEPCIÓ

GYEREKPROGRAM

ISKOLA

ÓVODA

TANÁR
TOVÁBBKÉPZÉS

TANANYAGOK

KAPCSOLATOK

KAPCSOLÓDÓ
ÍRÁSOK

FOTOALBUM



Lap teteje

webszerkesztő: Vörös Csaba kaosz2000@gmail.com