A tanárok önmagukkal kapcsolatos elvárásai
a buddhista szemléletű iskolában tanítással kapcsolatban
2004. október 16.



  • Képesek legyünk tanulni a gyerekektől, nyitottság fenntartásával
  • Buddhista moralitás megtartása az iskolában
  • Éberség fenntartása minden pillanatban, a helyzetek helyes felismerése
  • Gyermekekkel való együttérzés megtartása
  • Rendszeres meditáció napi szinten
  • Motivációk folyamatos ellenőrzése a tanítás során
  • Mester-tanítvány viszony megtapasztalása a tanító-tanítvány helyzet miatt
  • Szeretet a gyerekekkel és egymással szemben
  • A tanár élhető és követhető példát nyújtson
  • Időszakonként hosszabb elvonuláson való részvétel
  • Buddhista elkötelezettség
  • Türelem önmagunkkal és másokkal szemben
  • Kommunikációs csatornák kidolgozása a problémák megoldásában
  • Folyamatos önfejlesztés
  • Közösségi gyakorlás az iskolában
  • Felelősségvállalás önmagunkért és a gyerekekért
  • Nem kényszerítjük a gyerekeket olyan cselekedetre, ami negatív karmikus következménnyel jár
  • Vezető iránti bizalom
  • Lényeges az iskola kommunikációs csatornáinak részletes kidolgozása.
  • Egymás buddhista gyakorlatának tiszteletben tartása

Felvetett kérdés :
Mi a megőrzendő "érték" a megszületettben,
és mi az az "érték" amit át kell adni neki ?

Improvizáció:

megszületendő szavak nélküli kapcsolatban áll az "öntőforma tudatával", azaz az anyával, aki számára a kapu két világ között. A szavak nélküli létforma olyan megélése a világ jelenvalóságának, ami még kódolatlan. A szó a világ átírása a szellem számára. A világ gondjainkra van bízva - gondolja az aki emberré lett, és a gondozás első momentuma az, hogy megnevezzük a világot.

Megszületésünkkor "Senkise" vagyunk.

A megnevezés által megjelöltetünk és elválasztatunk. Kijelölődik a hely, melyben a tudatunk munkál.

Tapasztalat :

Dávid fiam 6 évesen szólt :

"Mi nem a földön élünk, hanem az égben, hiszen a föld színe fölött már az ég van. Ott élünk, ahol az angyalok. Ezért rajzoltam csak egy vonalat az emberek lába alá, hogy ez látsszék."

Eszter lányom 2 és fél évesen szólt:

"Most kicsi vagyok, megnövök és megöregszem, aztán meghalok és lesz egy szép hajas csontvázam .Aztán újra megszületek és őzike leszek, mert szeretnék egy őzike csontvázat is."

Eszter lányom kb.3 évesen szólt:

"Jó helyre születtem. Jó veletek együtt élni."

Eszter lányom kb.5 évesen szólt:

"Szeretnék a következő körben inpalának születni , mert meg szeretném tapasztalni a szökellést. Emberként is tudok szökellni , de az más. És szeretném, ha ti is inpalának születnétek újra , hogy továbbra is együtt legyünk, mert így négyen pont jó."

Egy ismerősöm kb. 4 éves kisfia szólt:

"A semmi és az egy között ott van a minden ."

Doxa :

Újszülöttként nincs "én" és "te" , csak a feltétlen jelenvalóság.

Ahogy telnek a napok, a kis lény az emberré válás programjának van kitéve.

A világ megfejtésének útjára lép , a rácsodálkozáshoz társul a megnevezés .

Egyre erősebbek a megnevezés és rendszerezés impulzusai, és a kultúra perifériára tolja a rácsodálkozó felismerést.

A világ és az ember kölcsönös viszonyban van, ami az egyikben jelen van, azt valamilyen módon a másik is szükségképpen tartalmazza. Az ember és az univerzum ily módon egymás tükörképei, összetartozók és a hasonlóság elvén létrejövő teremtmények. Az emberi teremtett test és az univerzum teremtett teste kis gyermeknél összetartozó.

A felnőtt két pólusként éli meg és értelmezi, s a két pólus egyben megismerő és megismert, s mindkettő csak a másikkal való kapcsolatában értelmezhető.

Az emberi formák (testek) egyediek és egyéniek, így gondolhatjuk azt, hogy az a világ is, amit érzékelünk egyedi és egyéni. Az emberi formán keresztül láthatóvá válik az, ahogyan a finom anyagban a szellem munkál. Minden emberben egy egyedi és egyéni világ nyilvánul meg ily módon.

Az emberek individuális tapasztalatai, megfigyelései "szubjektívek". Az univerzumról sok millió "szubjektív világ" hordoz információkat . Ezek az egyéni "szubjektív " világok logikai, illetve intuitív rendszerek mentén működnek, és ugyanolyan mértékben tartoznak az univerzum természetéhez, mint az emberi természethez. Minden egyéni ismeretben, bármennyire is áthatott az egyén helyzetétől (kultúra, társadalmi helyzet, egyéni testi és szellemi adottságok stb.) van valami feltétlen is .

Ha minden teremtett egyén saját szubjektív tudással rendelkezik, azt feltételezhetjük, hogy saját szubjektív világa van. Mégis létrejön a szubjektív világok közötti híd, amit az egyének közös valóságának nevezhetünk.

E híd nélkül nem lenne kapcsolat az "én" és a "te" között, nem lenne kapcsolat a sok "egyéni világ" között.

Ez a híd egy feltétlen jelenvalóság, ami áthatja a szubjektív tudásokat.

Újszülöttként nincs "én" és "te", csak a feltétlen jelenvalóság.

Nincs logikai mezsgye, mert nincs szó, csak hang. Meleg bársonyos hang és hidegen metsző hang, nedves hang és tüzesen pattogó hang. Nem értelme van annak ami van, hanem mikéntje.Intuitív mezsgye van, az élményszerű megértés adatott.

Ha az egyének őrzik az élményszerű megismerés által kapott tudást, közelebb maradnak világra jöttük kapujához , a megszületés állapotához, amikor is halálra jöttünk ide. Azaz közel maradunk egyben a halál kapujához is . Ez a megismerő emberré vált ember homlokterében van, akkor is, ha ez a dolog kulturálisan tabu, akkor is ha nem.

Az Univerzum is megismerő és megismert egyben, akárcsak az emberi lény. A makrokozmosz éppúgy teremtmény, mint az ember. Ebből ered az a gondolat, mely szerint ha megismerjük a testünket, ami a mi (részben tudatunk által alakított) formánk, egyben megismerjük a Világ formáját is, azaz a Világ testét . Ami bennünk zajlik, az analóg azzal ami a Világban zajlik. Ami az emberi forma-testet áthatja, az az Univerzum forma-testét is áthatja.

E két teremtmény, az ember és az Univerzum viszonyában, kapcsolatában benne rejlik az is, hogy egymás szemlélésén, megfigyelésén keresztül jutnak el saját teremtett formájukhoz.

Az ember a makrokozmoszon át szemléli önmagát.

Az Univerzum a mikrokozmoszon át szemléli önmagát.

A kapcsolat a forma. A megnyilatkozások helye a test.

Gyermekekkel foglalkozókként fontos lehet azt gondolnunk, hogy olyan állapotokig kell elvezetnünk a tanítványokat , mely állapotokban az átélés és a rendszerezés összefonódásában létrejöhet a "felébredés", az "elragadtatás", a "megtisztulás", amit Aristotelész :Poetica c. művében katarzisnak nevezett.A katarzis, "a megtisztulás" az intuitív megismerés megnyilatkozása, és helye a testben van. A világ, az ember és minden érző testében