|
Sok a történet, de kevés a szó hozzá. A nevek és sztorik sokszor csak nekünk fontosak, akik ott voltunk, éppen ott és éppen akkor… ezek helyett fontosabbnak érzem a folyamatokat, amely minden egyes gyermekben és felnőttben is zajlanak a nyári együttléteink során. A sebek gyógyulnak, az elme csendesedik, a szabadság nő, az együttérzés mélyül...
Lehet persze, hogy valamikor létrejön majd ebben a szemléletben egy bölcsőde, egy óvoda, vagy egy iskola… Lehet, hogy az év minden napja lehetne ezekben a megismerés és a szerető együttérzés közösségi fejlesztésének az eszköze… Lehet, hogy sokan, sokkal jobban tudják majd a Tant formába rendezni, és tanítani nekik, mint mi, lelkes önkéntesek… Addig is mi kitartóan törekszünk fáradhatatlanul, ahogyan azt Sákjamuni javasolta!
Ezen az ösvényen, azt hiszem, mi mindannyian, minden évben tanultunk valamit! Valami fontosat magunkról, a gyermekekről, az "alkalmazott buddhizmusról", a Sangha (közösség) valódi értelméről, a Karma-Jógáról (az önzetlen szolgálat útjáról) és nem utolsó sorban az "útról", amin járunk.
Azt hiszem idén nyáron is éppen így történt. Aki nem hiszi, járjon utána!"
Irtl Melinda, a jóga foglalkozások vezetője
"Úgy éreztük magunkat, mint egy nagy családban!"
Bognár Dorka (9 éves)
"Összegyűltünk újra, hogy együtt töltsünk egy hetet, de nem akármilyen hetet! Varázslatban, szeretetben, játékban, éjjel-nappal együtt. A foglalkozások a gyerekek számára nem kötött rend szerint folytak. Átitatta az ottani életüket, mint ahogy a tanítás itatta át az "oktatók" minden ott töltött percét is. Együtt tanultunk. Szövés, rajzolás, festés, játék, mese közben tanultuk egymást. Nehéz lenne leírni hányféle foglalkozáson vettünk részt. Egyszerre zajlott több szinten az életünk. Miközben közös szőnyegünket szőttük, megnyíltunk, beszéltünk buddhizmusról, életről, erkölcsről. Miközben játszottunk, ismerkedtünk önmagunkkal, határainkkal, a szabályokkal, a renddel. Miközben festettünk, megismertük a színek világát, a határtalanságot, a fantáziát és a saját, benső képi világunkat. Miközben meséltünk és mesét hallgattunk, megérintettük egymás lelkét. Egy célért, egy motivációval mozogtunk, éltünk, léteztünk egy hétig. Kár, hogy ilyen rövid volt..."
Orosz Helga, a kézműves-foglalkozások vezetője
"Az tetszett a táborban, hogy este tábortűz és mese is volt. Nagyon tetszett, mert nem egy városban volt, hanem messze a civilizációtól, egy eldugott kis helyen, ahol még angol wc sem volt. De szerintem ez mindenki számára jót tett, mert így most már megláttuk a világ szegényebb és nyugodtabb világát."
Ötvös Réka (11 éves)
"Csodálatos látni, amikor a buddhizmus él, életre kel a gyermekek között, akik úgy ismerik meg a befogadást, elfogadást, hogy egymás között, a létükkel mutathatják meg, mit értettek meg abból, amit közvetíteni szeretnénk számukra. Nagyon jó volt a konyhában lenni, a tűzhelynél, mert újra meg újra odagyűltek a gyerekek… Legyen sok, még több ilyen alkalom, akár több is!"
Szlabony Anikó, "konyhafőnök"
"Életem első gyerektábora, de remélem, hogy nem az utolsó! Mind a gyermekek, mind a foglalkozásvezető felnőttek nagyon élvezték, kedves ismeretségek és barátságok szövődtek köztünk. A napi feladatokat szívből és szívvel igyekeztünk megoldani."
Molnár Rita foglalkozásvezető
"Velem otthon sajnos nem foglalkoznak, kár, hogy évente csak egyszer van buddhista tábor."
Lehoczky Mihály (11 éves)
"A tábor kiválóan sikerült, jórészt azért, mert harmonikus összeszedettséggel vezettük a programokat és remek összhangban tudtunk együttműködni a gyermekekkel. A gyerekek őszinteséggel töltötték fel az uszói létet. Uszó valóban a legméltóbb hely arra, hogy egy buddhista gyerektábort megrendezzünk, természetesen a legnagyobb tisztelettel, a hely szelleméhez igazodva. "
Lévai Roland, az íjász foglalkozások vezetője
"Az a nagy nyugalom, ahogy a gyermekeket szabadon engedve irányíthattuk, fontos élmény volt. És a közös étkezések, a szép terítés, az egyszerűen eléjük tálalt étel - mert a gyerekek mindent megettek, olyat is, amit máskor nem. És még az is jó volt, hogy mindenki tudta a felnőttek közül is a feladatát, mindenki annyit tett, amennyi elég volt. Nekem nagyon jó élmény volt a tábor, feltétlenül szeretnék menni jövőre is!"
Antalffy Enikő, "2. konyhafőnök"
"Nagyon fontos élmény volt nekem a tábor, ez volt az első alkalom, hogy részt vettem. Sok új pajtással találkozhattam, ismerkedhettem meg, nagyon tetszett a tábor szellemisége és a programok, tetszett, hogy sok volt a szabad program is és hogy sok a buddhizmushoz kapcsolódó program is volt, mint a Samsara társasjáték, a jóga. Nagyon szeretnék jövőre is menni."
Kismarczi Áron, 13 éves
"Közösség, együttlét, örömteli tanulás egymástól, figyelem, együttérzés, támogatás, kíváncsiság és tapasztalás. Ébredés, jóga, a nyílvessző célbatalálása, kibontakozó képek, szálak egymásba szövése, természet, kaland, játék, mese, szertartás. Megismerés, öntermészet, szabadság – a gyermekek, mint apró Buddhák. Ez mind a Tejút Gyerektábor. Szeretettel várunk jövőre is minden régi és új táborlakót!"
Csörgő Zoltán, foglalkozásvezető, szervező
|