Buddhista szemléletű pedagógus továbbképzés - I. félév
A pedagógus továbbképzés első szakaszának részletes programja, javasolt olvasmányok
Idén januártól indult a buddhista szemléletű pedagógus továbbképzés a Tan Kapuja Buddhista Főiskolán, 7 + 1 hétvégéből áll.
Az Altmann Andrea által kezdeményezett buddhista önismereti csoport szombat
délelőttönként foglalkozott buddhista önismereti gyakorlatokkal, a csoport
egyik fele Bácskainé Dombóvári Katalin vezetésével, míg a másik fele Altmann
Andrea, illetve 2004. március 6-tól Gergely István vezetésével. Tervünk az,
hogy ősztől (a II. félévben) a két csoport megcserélődik, hogy mindkettő
belátást nyerjen a másik gyakorlataiba. Delente a Testtudatossági
gyakorlatokhoz kapcsolódva Stefán Tekla Tai-csi foglalkozása élénkítete és
töltötte fel energiával a csoport tagjait.
A Régi magyar és ősi keleti létszemléletek témájában Boldizsár Ildikó
mesekutató a mese csodálatos titkaiba és ősi tanító erejébe avatott be, míg
Csöpel Láma a Titkos tanítások a mesékben c. könyvének műhelytitkait
részletezte. Csörgő Zoltán előadásaiban a buddhista tanításokkal szinergikus
hagyományoknak a képzésben megjelenő jelentőségéről tartott előadást, majd
az ünnepek szerepéről a buddhista szemléletű oktatásban, külön elemezve a
magyar hagyomány évköri és az élet fordulópontjaihoz kapcsolódó ünnepeit és
szokásait az ősi világkép tükrében.
A Buddhista pszichológia témában Mireisz László a buddhizmus legfontosabb
tanait foglalta össze rendkívül fegyelmezett, de felszabadító hatású
előadásaiban a nyugati és keleti pszichológiai irányzatok közti
szemléletbeli különbség és az emberképekben megjelenő sajátosságok kapcsán.
Pressing Lajos szintén ezen témáján belül kiemelte, hogy a buddhista oktatás
milyen más értékeket képviselhet a mai fogyasztói értékrenddel szemben.
Alkalmazott buddhista alaptanítások témában Farkas Páltól hallottunk
izgalmas, tanulságos és mélyen elgondolkodtató tanításokat. Találékony és
humorral fűszerezett előadásaiban a buddhista tanár és tanító alapvető
hivatástudatára vetett fényt. Takács László egy komplett kísérleti
tantervvel állt elő a hindu mitológia és asztrológia, valamint az általános
kultúrtörténet összefüggéseinek tanítására - Buddha születésének mesés
feldolgozásától kezdve a kézműves foglalkozásokon át a költészetig. Az
alkalmazott buddhista alaptanítások témában Dobosy Antal előadásait
hallgathattuk.
A képzést 2005. januárjától
újra elindítjuk!
Gyakorisága: Két hetente egy hétvége (szombat és vasárnap 10-18 óráig) 2 félév
Óraszám: 252+ 20 óra gyakorlat
A tanfolyam részvételi díja: 20 000 Ft/félév
A képzésbe a résztvevő hallgatók két csoportját várjuk: A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán vagy más buddhista képzésben végzett és jelenleg tanuló hallgatók Tanítók, szaktanárok, óvoda pedagógusok, pedagógiai végzettséggel rendelkező jelentkezők
A képzésben a következő tantárgyak kapnak helyet
Mindkét csoport számára közös tárgyak
Gyakorlati ismeretek Meditációs tapasztalatok a buddhista alaptanítások megértésére, szeretet meditációs gyakorlatokkal.
Például egy hetes meditációs elvonulás vagy hétvégék Testtudatossági gyakorlatok: tai-chi, jóga Szakmai készségfejlesztő gyakorlatok , a nevelés etikai kérdései Tanítási gyakorlat vagy csoportvezetés
Elméleti ismeretek Alkalmazott buddhista alaptanítások Buddhista pedagógiai Módszertani ismeretek, természet- és környezetvédelmi tudatosság kialakítása, bevezetés az alternatív pedagógiákba, nevelési problémák és tanulási zavarok. Gyakorlati (buddhista) pszichológia A gyermekek lelki és tudati fejlődésének buddhista szempontú megismerése és összevetése a nyugati fejlődés lélektannal. A tudat szerkezetének és működésének buddhista szemléletű megismerése és összevetése a nyugati rendszerekkel.
Asztrológiai ismeretek, karakterológia, mandalaszemlélet
Különböző tartalmak
| Pedagógiai végzettségűek |
Buddhista elméleti képzésben részesültek |
| Gyakorlati ismeretek |
| Kiscsoportos esetmegbeszélés buddhista
szemlélettel (sajátélményű csoport) |
Önismereti csoport buddhista szemlélettel
(sajátélményű csoport) |
Tanfolyam felépítése (A vastagon szedett a közös tárgyakat mutatja.) I. szakasz 7 hétvége
| Pedagógia szakosok
|
Szombat
|
Vasárnap
|
| Délelőtt (4 óra)
|
Testtudatossági gyak. 1 óra
Kiscsoportos esetmegb. 3 óra
|
Alkalmazott buddhista alaptanítások 4 óra
|
| Délután (5 óra)
|
Régi magyar és ősi keleti létszemléletek 5 óra
|
Buddhista pszichológia 5 óra |
| Buddhista képzettségűek |
|
|
| Délelőtt (4 óra)
|
Testtudatossági gyak. 1 óra
Önismeret buddh. 3 óra
|
Alkalmazott buddhista alaptanítások 4 óra
|
| Délután (5 óra)
|
Régi magyar és ősi keleti létszemléletek 5 óra
|
Buddhista pszichológia 5 óra
|
II. szakasz 7 hétvége
| Pedagógia szakosok |
Szombat |
Vasárnap |
| Délelőtt (4 óra)
|
Testtudatossági gyak. 1 óra
Szakmai készség fejlesztés 3 óra
|
Asztrológiai ismeretek, karakt. 4 óra
|
| Délután (5 óra)
|
Buddhista pedagógia, alternatív pedagógiák, nevelési problémák és tanulási zavarok 5 óra +tanítási gyakorlat megbeszélése
|
Élettan és egészségtan 5 óra
|
| Buddhista képzettségűek
|
|
|
| Délelőtt (4 óra) |
Testtudatossági gyak. 1 óra
Szakmai készség fejlesztés 3 óra |
Asztrológiai ismeretek, karakt.
4 óra |
| Délután (5 óra) |
Buddhista pedagógia, alternatív pedagógiák, nevelési problémák és tanulási zavarok 5 óra +tanítási gyakorlat megbeszélése |
Élettan és egészségtan 5 óra |
A második évtől tanterv kidolgozás és a team-munka felépítése is részét képezi a képzésnek.
Információ:
Melocco Anna, Tel. 06 (33) 484 784,
e-mail: ekhnaton@alarmix.net;
2517 Kesztölc, Kosári u.14.
|
Csörgő Zoltán,
Tel. 06 (30) 991 2766,
e-mail: bor.zol@axelero.hu;
2094 Nagykovácsi, Völgy u. 11.
|
|